Kereszteződés
Gyakran kell döntéseket hoznunk. Sokszor olyan aprócskákat és jelentékteleneket, amiket észre sem veszünk. Nem gondolkodunk sokat azon, hogy átkeljünk e az úttesten, vagy, hogy megfújjuk a meleg levest, mielőtt szánkhoz emelnénk a kanalat. De azon sem agyalunk sokat, amikor az autóban ülve sebességet váltunk, irányjelzőt kapcsolunk, vagy az öklünket lóbálva jelzünk a közlekedés más szereplőinek, ha elénk vágtak a sorban. Gondolkodás nélkül, reflexből tesszük, amit teszünk. Vagy ha nagyon spirituális szeretnék lenni, akkor a nem tudatos tudatunk cselekszik.
De vajon mi a helyzet azokkal a kérdésekkel, melyek sorsfordító lépéseket előznek meg? Tudjuk, hogy sok múlik azon, hogy melyik egyetemre menjünk tanulni, mit válaszolunk egy-egy nagy fontossággal bíró e-mailre, vagy hogy mit válaszolunk egy ügyvédi levélre. Gondolkodunk, agyalunk, alternatívákat gyártunk. Ki kell találni a megfelelő reakciót, meg kell állapítani a helyes utat. Ilyenkor jelez e a tadatalattink? Hol vannak a reflexeink? Kapunk ilyenkor is jelzéseket? Vagy átveszi a szerepet a tudatos tudat? A lehetséges kimeneteket ilyenkor már az EGO vizsgálja?
Minden bizonnyal kapunk jelzéseket. Ki nem járt még úgy, hogy valahol mélyen már akkor tudta, hogy mit fog tenni, amikor még el se kezdte a latolgatást? És persze ennek ellenére is hoztunk már olyan döntést, amire aztán később azt mondtuk, hogy tudtuk, nem ez a helyes választás. Ezekben az esetekben erősebb a ragaszkodás, az EGO változni nem akarása, mint a helyes irány felé fordulás csábítása. Ezért nem szokunk le a dohányzásról, megyünk mégis reggelente azon az útvonalon ahol dugó van, vagy kelünk később annak ellenére, hogy hetek óta tervezzük a reggeli kocogást.
És van, hogy fordítva történnek az események. Nem érezzük jól magunkat. Semmi nincs a helyén, szenvedünk, mint a partra vetett hal. Mint a drogos, akitől elvették a "cuccot".
Persze ezek is jelzések. Valami nincs a helyén. Ha a helyén lenne minden, akkor ennek megfelelően jól is éreznénk magunkat. Sokszor észre sem vesszük, hogy azért nem vagyunk jól, mert nem a "helyünkön" vagyunk. Ilyenkor fel kell ismerni, hogy döntéseket kell hozni. De gyakran ha fel is ismertük, akkor is zavart érzünk. Nem tudjuk készen állunk e, egyáltalán bármire is.
Valljuk be! Ha ha arra várunk, hogy készen legyünk, soha nem fogunk döntést hozni. Akkor jut el az ember a kereszteződéshez, ha már a háta mögött van az addig megtenni szükséges útszakasz. Vagyis az elágazáshoz éppen időben érkezünk. Sem hamarabb, sem később. A többi csak félelem, túlgondolás. Így leszünk önmagunk akadálya és így válunk alkalmatlanná arra, hogy elgörgessünk hegyeket a saját utunkból.
