Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel?
Itt állok az ajtóban. Be kellene nyitni, de nem tudom mi vár mögötte. S még inkább probléma, hogy ha benyitok és belépek, akkor be kell zárnom magam mögött. És nem tudom fel vagyok e arra készülve, hogy hátrahagyjak annyi jobbra érdemes dolgot.
Éveken keresztül lótottam futottam, több és több munkát vállaltam, céget vezettem. Még nagyobb, még több bevételt szerettem volna. Nagyobb autót. Újabb okos telefont. Megkaptam. Nem lettem tőle boldogabb.
Néhány éve változások sorozata kezdődött. Mostanra nagyon megfordult velem a világ. Vagy én fordultam el. Hátam mögött egy csomó tapasztalat (csak remélni merem, hogy némelyikből tanultam is), előttem pedig egy másik út.
Kb. két éve gondoltam először arra, hogy hospice munkát vállalok. Ki is néztem egy létező programot, ahol laikusokat képeznek, rákos betegek mellett végzett munkára. De valahogy sosem jutottam el oda.
Amikor letettem a lantot és már nem dolgoztam tovább azzal a céggel, amivel annyi időt, energiát töltöttem több, mint tíz éven keresztül, azt gondoltam, hogy itt az alkalom és rajzolhatok egy sokkal romantikusabb képet. Spirituális élet, mások szolgálata, segítségnyújtás, megtisztulás, megvilágosodás.
Csillagjegyem szerinti elképzeléssel fordultam a dolog felé. A végletek szerint. Valamiért kialakult bennem az a kép, hogy ha ezt szeretném, akkor az olyan, mintha kolostorba vonulnék. Nincsenek többé haverok és nyáresti sörök, a múlté lesz a szórakozás és innentől a lemondás már nem lemondás lesz, hanem örömmel vállalt aszketizmus.
Persze ez nem is működött, működhet.
Ismét szembe került az én és az ÉN. Tisztán látom mindkét életmód szépségeit, gyötrelmeit, értelmét és értelmetlenségét, örömét és fájdalmait.
Mostanában kezd kialakulni bennem, hogy az életben (legyen az bármilyen is) nem a gyakorlás, a meditáció a cél, nem a megtisztulásra való törekvés, és az e felett végzett elmélkedés a fontos, hanem a két gyakorlat között eltöltött idő. Amit életnek hívunk.
Mi a fontosabb? Ülni és meditálni, de utána úgy élni, hogy az semmilyen értékrendbe ne legyen beilleszthető, vagy gyakorlatok nélkül, előremutatóan eltölteni a hétköznapokat? És egyáltalán: csak ebből a kettőből lehet választani?
Lehet e úgy élni (ad abszurdum céget vezetni, üzletet fejleszteni, hétköznapinak lenni), hogy az megfeleljen valamilyen magasabb rendű célnak? Lehet e valaki kolostor nélkül szerzetes? És ha igen, akkor hogyan?
Itt állok az ajtóban. Be kellene nyitni, de nem tudom mi vár mögötte. S még inkább probléma, hogy ha benyitok és belépek, akkor be kell e zárnom magam mögött? Nem tudom hogyan vigyek magammal annyi jobbra érdemes dolgot.
Te tudod?
