A gyakorlásról
Mindenki tudja, aki próbálta, hogy a gyakorlás sok mindent jelent de nem állandóságot. Mindenki tart a monotonitástól, az unalomtól, de ugyanakkor tudjuk, nincs két egyforma gyakorlat. Leborulásokat végzel jó kedvvel, kedvetlenül, motiváltan vagy éppen csak muszájból. Meditálsz álmosan vagy frissen, ébredés után vagy lefekvés előtt. De nincs arra biztos gyógyszer, hogy amikor megkezdted a gyakorlást akkor mi fog történni. Van hogy élvezed, van hogy felfrissít, van, hogy csodákat érzel közben. És persze előfordulnak ezek ellenkezői is.
Bele fogok megint aludni? Lesznek különös testérzeteim? Ideges leszek és várom a végét? Unni fogom? Tényleg ki fogok tudni kapcsolni? Lesznek "aha" élményeim, aprócska megvilágosodásaim? Egyáltalán meditálni fogok?
Biztos vagyok benne, hogy ha próbálkoztál már, akkor találkoztál ezekkel a kérdésekkel. Mindig mondják Mestereink, hogy ne legyenek a gyakorlással kapcsolatban sem elvásrásaink. Legyen az olyan, amilyenné válik! Nem szabad foglalkozni azzal előre, hogy milyen lesz, csak csinálni kell.
Tini koromban, amikor harcművészettel foglalkoztam sokat olvastam Bruce Lee életéről, tanításairól. Ő mondta egyszer a Jeet Kune Do-ról szóló egyik előadásán, hogy mielőtt a tanítvány elkezd edzeni,a feléje mozduló ember kezét megpróbálja kivédeni. Nem tudja hogyan, nem gondolkodik rajta, csak emeli a kezét. Nincs technika, nincs annak neve és nem is gondolja végig, hogy a mozdulat honnan hova tart, milyen erők összpontosulnak és hogyan lehetne az hatékony. Csak mozdul. Majd amikor elkezd tanulni, edzeni, akkor elkezdni megmagyarázni azt, hogy mi történik, mit kell tenni. Hirtelen már lesz rá tanult technika, ömvédelmi módszer. Tudja, hogy melyik testrésznek kell mozdulnia először, tudja mikor hova kell helyezni a súlypontot és tudja, hogy hogyan kell befejezni a mozdulatsort. Ez a legveszélyesebb időszak, hiszen ilyenkor gyakran túlanalizálja a tanítvány, hogy mit kell csinálni és lemarad az élményről. Vagyis nem tudja elhárítani a támadást. Mire a tanítványból mester lesz, a támadó mozdulatra megint nem egy technika adja a választ. Nincs gondolat, nincs testsúlyáthelyezés. Csak egy mozdulat van, ami elhárítja a támadást és pontot tesz a probléma végére.
Azt hiszem így van ez a mi gyakorlatainkkal is. Először csak annyit mondasz meditálok. Aztán elkezded keresni az okokat, a hogyanokat, megválaszolni a miérteket. Van egy-két ilyen-olyan élményed és azért kezded el, hogy megint azt érezd. De a végére rájössz, a meditáció csak meditáció. Csak csinálni kell, nem kell gondolkodni rajta, hogy jó e, hogy a maival haladsz e valahova. Csak csinálod.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem nehéz, hogy mindig ugyanazzal a buddhistákról alkotott romantkius egykedvű képpel ülsz le, vagy ugyanazzal az elszántásggal kezdesz neki a leborulásnak. Vannak és lesznek is könnyebb és nehezebb napok. Lesznek élményeid és lesz, amikor nem fogod szeretni. De ezekről lemaradsz, ha nem csinálod és akkor bizony csak túlanalizlod, hogy mit kellene csinálni és lemardasz
az élményről.
