Húzd meg jobban, menjen a munka!
Nagy a dilemma. Nagy, s látszólag feloldhatatlan a probléma.
Évek óta alakul bennem valami. Pénz. Munka. Diploma. Kapcsolatrendszer. Több munka. Több pénz. Nagy autó. Hitelek. Stressz. Vérnyomásgyógyszer. Nem jó. Még több munka, még több pénz, még több stressz, még több gyógyszer. Utazások, saját cég, egzisztencia. És közben érzem, hogy nem jó.... Persze én is, mint mindenki, azt gondoltam, egy pár évig kell ezt csinálni. Most kell megalapozni mindent, amíg fiatal vagyok. Most bírom, lehet csinálni. Ráadásul ez a rendje a dolgoknak. Szüleink is robotoltak, ma meg még többet kell gürizni. Rohanó világ, XXI. század, információs társadalom...
És közben tudom, érzem, hogy semmi nem visz előrébb. Emlékszem amikor az egyterű családi autóból átültem a nagy fekete terepjáróba. Akkor éreztem először, hogy "Na és Most?". Tartott az eufória kb negyed órát. Aztán elmúlt és nem éreztem, hogy a nagy autótól nagyobb lenne a boldogság...
És valahogy el kezdett minden úgy alakulni, hogy az a munka, az a kapcsolatrendszer, az a pénz és az azzal járó köret, mind mind leépült. Kicsit volt benne kényszer is. Abba kellett hagynom a korábbi munkát, ráadásul a körülmények gondoskodtak is róla, hogy visszafordíthatatlan legyen a folyamat. Jött is a pánik. Jött a felismerés. Negyven éves vagyok és új életet kell kezdenem. Újra kell definiálnom magam és a munkához való viszonyom. De miből fogok megélni?
Ekkor már hónapok óta motoszkált a fejemben, hogy szívesen elmennék egy héten egy-egy napot dolgozni hospice házba. Elkezdett erősödni az a gondolat is, hogy mi lenne, ha olyan munkám lenne, ami egyben a hobbim is. Amit kedvvel, szeretettel csinál az ember.
Az elmúlt egy évben sok minden megfordult. Viszonylag hamar találtam munkát. Nem mondom, hogy álmaim munkája, de rendben van. Van benne lehetőség. Sokkal nyugodtabb vagyok, többet tudok foglalkozni olyan dolgokkal, ami fontos. Gyakorlatilag vérnyomásgyógyszert sem szedek, illetve nagyon keveset, lassan elhagyom azt is. Egyre több spiritualitás vesz körül, lassan körvonalazódik a lehetőség, hogy olyan munkám legyen, ami nem szippant be, hanem én tudom magát a munkát a sajátomnak érezni. Valóban értékekkel lehet foglalkozni. Igaz pénz sincs. Maradtak a tartozások és az értetlen tekintetek, mert sokan nem ezt várták tőlem, nem ilyennek ismertek meg.
És most a munkámban rejlő lehetőség elkezdett kinyílni. Lehet, hogy lehetne a ranglistán előre felé haladni, lehetne megint sokat dolgozni és talán kicsit több pénzt is keresni. Ami valószínűleg több stresszel járna. És persze nagyobb autóval. (Csak nagyobb lehet, hiszen jelenleg nincs) És aztán minden bizonnyal megint több vérnyomásgyógyszerrel.
Mi legyen? Jöjjön a mókuskerék, a karrier, az anyagi javak okozta pillanatnyi öröm, vagy haladjak tovább az önmegvalósítás felé, amit persze az anyagi létbizonytalanság övez, az egzisztenciális meg nem becsültség? Vagyok e annyira erős, hogy én és Én harcában nem csak látni, érezni tudom az indokokat, hanem meg is tudom élni? És egyáltalán, csak ennyire fehér és fekete válaszok vannak? Nincs harmadik út az elágazáson? Tényleg nem lehet ötövzni a tulajdonságokat? Meglátjuk...
