milyen érdekes,pont ma történt meg velem,hogy akitől rettegtem,és úgy gondoltam micsoda kis pont lehetek a szemében. Ott ült velem szemben és kedvesen beszélgetett velem ,az ötletemet támogatva biztatott az ötletem megvalósítására.Teljesen más embernek láttam,pedig valószínűleg mindig ilyen volt csak az én önértékelésemmel volt baj.

Szia! Most találtam oldaladra, s olvastam el összes bejegyzésed. Hát, útkeresés... én ezt művelem immár három éve. Nekem van házam, van autóm, van két gyermekem, van párom, szeretetben élek, van egy lovam, van egy biztos munkahelyem, de ugyan van nagyon sok tartozásom is... van diplomám, van még egy szakmám és lehet, most szerzek egy másikat, ha pénteken beiratkozom rá. DE! Úgy érzem, hogy senki vagyok, hogy semmim sincs. Pedig hülyeség. Sok olyanon van, ami másnak sincs és vágyik rá! Persze, nem ettől lesz boldog. ÉN is utat keresek, mert a munka nem boldogít. Ja, és én jövőre leszek 40. Szóval úgy gondolom, hogy még nem késő arra a bizonyos útra rálépni. Bár hogy ez az én esetemben pontosan mi? Azt még nem tudom. Úgyhogy neked is jó útkeresést, célbaérést és sok boldog percet, órát, napot kívánok!

Suszter írásod elolvasása után egy szó jutott eszembe :
megfelelésikényszer :)
vagy ez két szó ?

amikor nincs még elég önbizalmunk, a bennünk lévö bizonytalan gyermek ...

Igen, lehetséges. Mondhatnám azt is, hogy mi más lenne? :-)

Nagyon szuper írások. őszinte gondolatok.
Köszönöm !!! :)

Én köszönöm!

Hétköznapi emberből lettem senkivé...


a senki aki Minden :)
köszönöm :) <3