Ló és lovasa
Ma reggel két lovast láttam. Lassan poroszkáltak a mező szélén. Láthatóan nem igen beszélgettek egymással, gondolom a deres, szinte fagyos reggel csöndjét élvezték. Élvezte ló és élvezte lovasa. Együtt...
És ilyenek lehetnek ők ügetésnél, vagy vágtánál is. Együtt vannak, egymással vannak. Egyensúlyban. Nem lehet a lovas erősebb. Akkor erőszak. És nem lehet ló sem több. Akkor anarchia lenne. De így mindenki alkalmazkodik, mégis szabadságban vannak. És élvezik. Együtt....
Néhány nappal ezelőtt láttam egy videót, amin egy kínai nő egy Tai Chi formagyakorlatot végzett. Szájtátva bámultam azt a harmóniát, ami áradt belőle. Minden egyes porcikája élvezte azt az áramlást, azt a hullámzást, ami a testrészek és a tudat közös mozgásából, összehangolt együtteséből eredt. Élvezte test és élvezte a tudat. Együtt...
Nem lehet itt sem több sem a tudat, sem a test. Felborulna a művészi mozgás és nem lenne több, mint erőfitogtatás, vagy egyszerűen csak egy robotizált, előreprogramzott mozgássorozat.
Így kellene megtalálni saját magamat is. Én és Én együtt. Az EGOnak megtalálni a helyét és együttműködni azzal a fénnyel, ami minden érző lény sajátja. Nem lehet legyőzni, megsemmisíteni, de talán nem is kell. Meg kell tanítani együttműködni.
Ehhez nagyon sokat kell még dolgozni. Megtalálni az egyensúlyt. Tudomásul venni, hogy az EGO hízlalása -bár kényelmesnek tűnik- nem vezet sehova, de ugyanakkor helyet adni neki és elrendezni, beépíteni a tudatosságot az életbe anélkül, hogy közben kolostori életet élnénk.
Én és én. Mint ló és lovasa. Együtt....
